zsuzsi_tborvezet

 

Tábori beszámoló


Idei táborunkat a Vértesben található Körtvélyespusztán tartottuk 2011. július 24-31-ig. Sajnos,- a korábbi évekhez hasonlóan- idén is sikerült kifognunk a nyár legesősebb időszakát, így az eredetileg 22-ei kezdést elhalasztottuk 24-ére. A nagy esőket így sem sikerült megúsznunk, de addigra legalább a területet nagyjából rendbe tudtuk hozni. A Tatabánya város tulajdonában lévő turistaház, illetve annak elő- és hátsókertje volt a birtokunk. Annak ellenére, hogy roppant szép környezetben van, a ház évek óta elhagyatott. Az első napokban kialakítottuk a tábor helyét, rendbe téve a kertet és az épület környezetét.

Az idei tábor vezetője Szalay Zsuzsanna óvónő volt, a csoportok vezetői pedig: Hári Soma - Vízvizsgáló csoport, Törökné Ruppert Zsuzsanna tanárnő - Botanikus csoport, Mocsi Ádám és Oláh András mérnökök - Állattanos csoport.

Talán nem mindenki tudja, de ebben az évben az egyesület pályázatot hirdetett iskolások számára, így szép számmal voltak fiatalok is a táborban, ők mind az első nap folyamán érkeztek. Ez a nap a tábor be- és elrendezéséről szólt, szokás szerint, felállítottuk a konyha-, a közösségi-, és az egyéni sátrakat. Este a táborban mindenki bemutatkozott, háromnegyed tízkor esti mesét olvastunk, majd tíztől a tizennégy éven aluliaknak takarodót fújtunk.

Hétfőn a bogaras csoport volt az ügyeletes, a növényes és a vizes csoport pedig nagy túrára indult, sajnos jól el is kapta őket az eső, eláztak rendesen. Délután előadást hallhattunk a Vértes geológiájáról és a tűlevelűekről Varga Zoltán geológustól, aki a Tatai Szabadtéri Geológiai Múzeum vezetője.

Kedden a vizes és a bogaras csoport indult útnak, egy egészen kis túrát tettünk, félve az esetleges esőtől. Délután Rákász Mihály, a tatabányai Móra Ferenc Általános Iskola tanára tartott nekünk előadást a Vérteshez köthető mesékről, legendákról. Este fénycsapdával lepkésztünk, bár elsőre kicsit megijedtünk, hiszen az aggregátor felmondta a szolgálatot, így egy igen jónak ígérkező helyről (egy fenyő és egy lombos erdő közti rétről) vissza kellett indulnunk a házhoz, és ott feszítettük ki a lepkecsalogató hálót, helyeztük üzembe a lámpákat.

Szerdán a növényes és a bogaras csoport kirándult, a táborhelyen eközben elkészült a „Szélállat” (amely az egyesületünk védőszentje), és a táborvezető trónja, ami nem mellesleg szinte bizonyos, hogy minden idők legkényelmesebb, és legillatosabb trónja volt!  Érdekesség viszont, hogy amint a „Szélállat” feje a helyére került, abban a pillanatban kisütött a nap, és megérkezett hozzánk a kellemes nyárias idő- igaz, nem maradt sokáig…A délután folyamán ellátogatott hozzánk Bíró Attila úr, aki a körtvélyespusztai ház gondnoka volt 30 éven keresztül. Jelenleg a csákányospusztai turistaház gondnoka. Ő elmesélte nekünk a terület múltját, jelenét, valamint, mivel hivatásos vadász, így a szakmája csínját-bínját is megismerhettük.

Csütörtökön a vizesek és a növényesek jártak egyet- sajnos, megint elkapta őket az eső- eközben a bogaras csoport fát szerzett a tábortűzhöz. Ezen az éjjelen óriási égszakadás kapott el minket, s nem is nagyon akart elmenni, éjféltől járőröztek a nagyobbak, hogy nem kell-e beköltöztetni valakit a sátorból. Mondanom sem kell, nem volt hiába a járőrözés, szinte minden sátor beázott, majdnem minden diákot bemenekítettünk az épületbe, ami addigra valamennyire kiszellőzött.

Péntek délelőtt minden csoport a táborban maradt, mert még mindig ömlött ránk a víz, csak dél felé tisztult az idő, így ebéd után, akinek volt kedve, az elmehetett túrázni.

Szombaton együtt indultak útnak a csoportok, egy utolsó kirándulás erejéig. Az időjárás nekünk kedvezett, szeles volt ugyan, és felhős, de eső nem esett, nyugodtan kirándulhattunk. Este megtartottuk a táborzárást, mindenki kapott valami kis ajándékot, aztán közösen énekelgettünk egy darabig, majd ismét éjszakai lepkézés következett.

Mivel nagy esők voltak, számítottunk sok gombára is, de sajnos hideg volt így nem volt nagy fogásunk.

Vasárnap megint borús, esős időnk volt, így kellett összepakolni a holmikat.

Az időjárás kedvezőtlen volt ugyan, de szerintem ez egy nagyon jó tábor volt! Sikerült meghatározni több mint száz növény és állatfajt!

Örültem annak, hogy sok a fiatal, akiknek nagy része végigküzdötte a nehézségeket. Azt hiszem, ők jövőre is gazdagítani fogják a társaságot. Nagyon érdeklődő, ügyes, szorgalmas fiúk és lányok kerültek be közénk, és remélem, ők is legalább olyan jól, vagy még jobban érezték magukat, mint én!

Szalay Zsuzsanna táborvezető


Fatal error: require_once() [function.require]: Failed opening required 'includes/xmlmenu.class.php' (include_path='.:/usr/local/php5.2/lib/php') in /web/zszk/zszk.hu/index.php on line 89